Dr. Kokas Klára tanfolyami tájékoztatója

Dr. Kokas Klára zenepedagógus - Kodály Zoltán egykori tanítványa – tanfolyamáról.
Akkreditált pedagógusképzési program címe:

1,“Félfigyelemből teljes figyelembe” – kezdő tanfolyam pedagógusok részére
Kokas Klára zenéből indított módszere gyermekek harmonikus fejlesztésére I.
Alapítási/indítási engedély száma: OM 274/163/2004
2, „Zenéből fényeket” – középhaladó tanfolyam pedagógusok részére
Kokas Klára zenéből indított módszere gyermekek harmonikus fejlesztésére II
Alapítási/indítási engedély száma: OM 274/164/2004
3, “Látni és láttatni” – haladó tanfolyam pedagógusok részére
Kokas Klára zenéből indított módszere gyermekek harmonikus fejlesztésére III.
Alapítási/indítási engedély száma: OM 274/165/2004

Miért érdemes jelentkezni?

Dr. Kokas Klára akkreditált képzést tart pedagógusoknak Magyarországon.
Az egyes kurzusok elméleti/gyakorlati vizsgával, erről kiállított igazolással zárulnak.
Aki mindhárom kurzuson részt vesz és sikeres vizsgát tesz, Tanúsítványt kap,
s eredményétől függően lehetőséget,
- hogy alkalmazza a tanultakat saját csoportjában/területén
- hogy asszisztensként a módszer oktatásában részt vegyen.
Az értékes zene befogadása, az önkifejező mozgás, a szavakon túli kifejező képesség, a kreativitás és az empátiás figyelem megtanulható.
Dr. Kokas Klára módszere ezekre tanít. Az alternatív pedagógiák terjedésével alkalom nyílik arra, hogy a pedagógusok (művészettel, ill. gyermeklélektannal foglalkozó személyek, óvónők, tanítók, zenészek, zenetanárok, gyógypedagógusok) tanulják a módszert, megtapasztalják élményét, s a későbbiekben saját területükön alkalmazzák.

Mit nyújt a képzés?

Az igazolt óraszámok az előírt kötelező pedagógusképzéshez beszámíthatók!

A foglalkozások egymásra épülő rendszerűek. A hallgatók elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt, s az alábbi tematikát követik:

A táblázatban felsorolt előadók személye a kiegészítő délutáni foglalkozásokon a programhoz igazodóan változhat.

TEMATIKA
I. “Félfigyelemből teljes figyelembe” – kezdő tanfolyam

Név
A program részletes leírásában feltüntetett tematikai egységek megnevezése
Továbbképzésbeli feladata
Dr.Kokas Klára
Légzés, Mozgás, Hangadás
dramatizált énekes játékok a képzelet fejlesztésére

/nonverbális dramatizálás/

jegyzetelés
Tanfolyam-vezető
Elméleti és gyakorlati oktatás, minősítés
témavezető
Pállay József
Festőművész
tanár
ábrázolás
formák, lehetőségek zenéhez
Gyakorlati oktatás Zenéhez kapcsolódó vizuális nevelés
Dr. Pásztor Zsuzsa
ELTE
Zenei munkaképesség gondozás
Előadás, gyakorlati csoport –foglalkozás
Garamszegi Valéria
óvodavezető
Zenei foglalkozások az óvodában, ábrázolás zenére
Bemutató foglalkozás óvodásokkal
Kiss Bea
zenetanár
Zeneválogatás
anyaga és módszerei
Gyakorlat
Dr.Juhászné Bucsek Mária
Család pszichológia
Gyakorlati csoportfoglalkozás
Juhász Ibolya
Család pszichológia
Csoport-foglalkozás
Granasztói Szilvia
bábművész

A báb mint terápia

Gyakorlati csoport – foglalkozás, bábkészítés
Lakatos Lilla
iparművész
Termésbáb készítés terápiás foglalkozásokhoz
Gyakorlati oktatás
Nagy Bercel zenész
Zenei hagyományaink
Gyakorlat
Fűr Éva
énektanár
Az éneklés technikája
Elmélete és gyakorlata
Gyakorlat

II. kurzus „Zenéből fényeket” – középhaladó tanfolyam

Név
A program részletes leírásában feltüntetett tematikai egységek megnevezése
Továbbképzésbeli feladata
Dr.Kokas Klára
komplex esztétikai nevelés program ismertetés
zenei mozgás
dokumentáció megtervezése
(jegyzet, kép-, hanganyag)
Tanfolyam-vezető
Elméleti és gyakorlati oktatás, minősítés
témavezető
Pállay József
festőművész
Ábrázolás, formák lehetőségek zenéhez
Vizuális nevelés gyakorlat
Reikort Ildikó
Zeneiskolai tanár
Zeneiskolás, alsó tagozatos gyermekekkel folytatott tanítás tapasztalatai
Bemutató foglalkozás és elemzés
Duga Ilona
Osztálytanító
könyvtáros
Az általános isk. alsó tagozatában folytatott művészeti nevelés a gyakorlatban
Előadás, gyakorlati csoport-foglalkozás
   
Dr.Juhászné Bucsek Mária
családi programok
csoport összefüggések
Gyakorlati oktatás
Dr. Csiki Erzsébet
ELTE
gyógypedagógus
Koraszülöttek segítése zenei terápiával
Gyakorlati csoport foglalkozás
Dr. Páli Judit
pszichológia
Előadás/gyakorlat
Józsa Éva
drámapedagógus
Dramatizálás, bábozás, ábrázolás
Gyakorlati foglalkozás
Barna Péterné Puskás Éva
Magyar népdalokból ábrázolás
(Festés, agyagozás)
gyakorlat
Juhász Ibolya
Család-pszichológia
gyakorlat

III. kurzus“Látni és láttatni” – haladó tanfolyam

Név
A program részletes leírásában feltüntetett tematikai egységek megnevezése
Továbbképzésbeli feladata
Dr.Kokas Klára
komplex esztétikai nevelés
összefoglalás/ aktualitások
Hallgatók rövid helyi bemutató tanításainak, vagy videofelvétel elemzése
Tanfolyam-vezető
Elméleti és gyakorlati oktatás, minősítés
témavezető
Pállay József
festőművész
Ábrázolás, formák lehetőségek zenéhez
Vizuális nevelés gyakorlat
Granasztói Szilvia
bábművész
A báb, mint terápia
Gyakorlati csoport – foglalkozás, bábkészítés
Duga Ilona
Osztálytanító
Könyvtáros
Rádió előadások, interjúk rendezése, csoportosítása
Előadás, gyakorlati csoport-foglalkozás
Beőthy Hanna
tanár
A Waldorf pedagógia
Előadás és gyakorlati oktatás
Kollár János
Drámajáték a gyógyításban
Gyakorlati foglalkozás
Dr. Klein Sándor pszichológus
Alternatív pedagógia a gyakorlatban
Előadás és gyakorlati oktatás
Dr.Pásztor Zsuzsa
ELTE
a/ Zenehallgatás. A mozdulatok elemzése videofelvételekről

b/ zenei munkaképesség gondozás

Előadás, gyakorlati csoport –foglalkozás
zenei mozgáselemzés
Dr. Szever Zsuzsa
A Madarász-utcai gyermekkorház főorvosa
Gyermekneurológiai alapismeretekelőadás
Lakatos Lilla
iparművész


Termésbáb készítés terápiás foglalkozásokhoz

Gyakorlati oktatás
nonverbális dramatizálás

Kiss Bea
zenetanár
Zeneválogatás
anyaga és módszerei

Gyakorlat
Dr.Kokas Klára

összefoglaló
rendszerezés
Hallgatók bemutató tanításainak elemzése videó felvételekről.
Dokumentáció elemzése, összegzés, értékelés
Tanfolyam-vezető
Elméleti és gyakorlati oktatás,
minősítés


 
Kiket várunk?

· végzettség: óvóképző, tanítóképző, zenetanár, gyógypedagógus, művészettel, gyermek-lélektannal foglalkozók (szakirányú főiskolai, egyetemi hallgatók)
· megelőző gyakorlat – előnyt jelent
· zenei alapképzés szükséges (elsősorban zeneismeret, komolyzene iránti fogékonyság, nem feltétel a hangszeres játéktudás.

Melyek a felvétel feltételei?

előzetes ismeret/tájékozottság a kötelező szakirodalomból:
1./ Dr. Kokas Klára: ”Öröm, bűvös égi szikra” c. könyv, Budapest, 1998.
2./ Dr. Kokas Klára: ”A Zene felemeli a kezeimet” c. könyv, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1992. (www.kokas.hu honlap)
hajlandóság a szabad mozgásra
részvételi szándéknyilatkozat megküldése a szervezőkhöz, ez egyúttal a
feltételek elfogadását is jelenti.
· Regisztrációs díj: 5000,-HUF (mely a tanfolyami díj első részletéből kerül levonásra)

Hogyan lehet jelentkezni?

Telefonon, fax-küldésével, levélben, email-küldésével az interneten.
(tájékoztatóink és a részvételi szándéknyilatkozatok letölthetők a honlapról !)
www.kokas.hu
Megküldjük az aktuális feltételeket tartalmazó tanfolyami tájékoztatónkat, melyhez mellékeljük a részvételi szándéknyilatkozatot és csekket a regisztrációs díj befizetéséhez
- Ki kell tölteni a részvételi szándéknyilatkozatot, pontosan megadni a fizetési módot és a költségviselőt, azaz a számlázási címet.
- Alá kell írni, hogy a feltételeket elfogadják, s címünkre vissza kell küldeni a nyilatkozatot.
- Az írásban megküldött, aláírt részvételi szándéknyilatkozat készhez vétele után írásban igazoljuk a felvételt, s egyidejűleg visszaigazolásunk mellékleteként megküldjük a részvételi díjról - választott fizetési módnak megfelelően - kiállított számlát.
A jelentkezés lemondását csak írásban, legkésőbb az első foglalkozás kezdete előtt 2 héttel fogadjuk el. Ellenkező esetben regisztrációs díjat/előleget/ nem tudjuk visszafizetni.

Mikor lesz a tanfolyam?

Modul rendszerű a képzés. 30 óra = 3x 10 óra = 30 Kredit pont

I.kurzus
· 2007. április
· 2007. november
· 2007. december
(Az időpontokat később pontosítjuk!)
II. Kurzus ( 30 óra) – (december / január / február)
III. Kurzus ( 30 óra) –(december / január / február)

szombatonként egész nap 9-18-ig, vasárnaponként 9-13-ig

egy-egy hétvége havonta (3x) = 1 modul

A pontos időpontokat, időbeosztást a részvételi szándéknyilatkozat tartalmazza,
a változtatás jogát fenntartjuk, előzetesen értesítést küldünk.
Mik a követelmények?
I. kurzuson:
A továbbképzés végére teljesítendő tartalmi követelmények, konkrét ismeretek, amelyeket a részvevőknek el kell sajátítaniuk; jártasságok, készségek, képességek, amelyeknek a birtokába kell jutniuk; tudás, kompetencia, amellyel rendelkezniük kell. Ismerje Kokas Klára zenepedagógiai módszerének alapjait a szakirodalom, a filmek, a saját élményű foglalkozások alapján.
Legyen képes a magyar népzenei anyagra támaszkodva kreatív módon énekes dramatizált játékokat alkotni.
Legyen képes népzenei-, énekes improvizációs és zeneirodalmi válogatásra szabad zenei mozgáskompozíció sorozatokat alkotni.
Legyen képes adott témájú foglalkozáshoz szükséges zeneirodalmi szemelvény kiválasztására.
II-III. kurzus
Ismeretek elmélyítése, gyakorlati alkalmazása, zeneválogatás-gyakorlással, önálló feladatokkal, csoportfoglalkozásokkal, videó-elemzéssel.
Legyen képes önálló foglalkozástervet készíteni.
Legyen képes 5-10 perces foglalkozáson bemutatni az elméleti ismeretek (- kibővített zeneirodalmi ismeretek, -zeneválogatás készségszinten elsajátított újfajta szempontjai, - saját élményű gyakorlatok) alapfokú gyakorlati alkalmazását a megismert önkifejezési formákban (testmozgás, nonverbális mozdulat, képzőművészet valamely kiválasztott ága, énekes improvizáció).
A részletes követelményekről az aktuális kurzusokra történő jelentkezés visszaigazolásakor küldünk tájékoztatást.
Mennyibe kerül a tanfolyam? Fizetés módja?

Tanfolyam díja: I. Kurzus (30 óra) – 3 x 10 óra

- 69.000.-HUF, mely tartalmazza az egyes foglalkozások közötti egyéni konzultációk díját is.
A befizetett összegről számlát küldünk/adunk.
Regisztrációs díj: 5000.-HUF
Egyéni fizetők részére lehetséges a részletfizetés:
három részletben 3x23.000.-HUF legkésőbb az esedékes foglalkozásokig banki átutalással, csekken, vagy készpénzben a tanfolyamon.
A regisztrációs díj az első részletből levonásra kerül.
II-III. Kurzus tanfolyami díját az aktuális kezdés előtt 2 hónappal rögzítjük.
A mindenkori visszaigazolás árai és feltételei érvényesek.
Milyen igazolást kapnak a hallgatók?
I. Kurzus (30 óra) – vizsga – elmélet/gyakorlat
Tanúsítvány I. az alapozó kurzus elvégzéséről, sikeres vizsga után lehetőség a II. kurzus elvégzéséhez. Aki a tanfolyamot sikeresen elvégezte,
30 órásFélfigyelemből teljes figyelembeKezdő Kokas tanfolyamKokas Klára zenéből indított módszere gyermekek harmonikus fejlesztésére I. elnevezésű Tanúsítványt kap, mely a továbbiakban lehetőséget kínál a módszer mélyebb megismerésére, alaposabb elsajátítására. (Javasolt folytatás a középhaladó „Zenéből fényeket” és haladó „Látni és láttatni” Kokas Tanfolyamokon)
II.Kurzus (30 óra) - vizsga – elmélet/gyakorlat
Tanúsítvány II. kurzus elvégzéséről, eredményes vizsga esetén igazolás, hogy a módszert saját gyermekcsoportban alkalmazhatja.
30 órás „Zenéből fényeket” - középhaladó Kokas tanfolyam”
Kokas Klára zenéből indított módszere gyermekek harmonikus fejlesztésére II.
elnevezésű Tanúsítványt kap, mely jogosultságot ad számára, hogy Kokas Klára módszerét saját csoportjában alkalmazhassa, illetve tudását a haladó tanfolyamon („Látni és láttatni” (30 órás tanfolyam) tovább mélyíthesse.
III.Kurzus (30 óra) – vizsga – elmélet/gyakorlat Sikeres vizsga után:
30 órás „Látni és láttatni” haladó Kokas tanfolyam
Kokas Klára zenéből indított módszere gyermekek harmonikus fejlesztésére III.
Tanúsítványt kap.
Mindhárom kurzus ( 3x30 óra +konzultációk) elvégzéséről, eredményes vizsga esetén igazolást kap a módszer alkalmazhatóságáról
/egyéni értékelés eredménytől függően/
1. A foglalkozásokon részt vett.
2. Saját gyermekcsoportjában alkalmazhatja Kokas Klára programját.
3. A téma bemutatója lehet más fórumokon is.

Ez utóbbit kizárólag olyan hallgatóink kaphatják, akiknek saját csoportjáról készült – a folyamatos tanítást bemutató elemző dokumentációja az alapító módszertani szempontjainak és pedagógiai követelményeinek megfelel.

Mindhárom tanúsítvány csak Dr. Kokas Klára sajátkezű aláírásával érvényes.

A hétvégi programok NAPIREND-je

Szombat:

8:30 Regisztráció
9:00-13:00 Közös foglalkozás Dr. Kokas Klárával
13:00-14:00 Ebédszünet /nincs közös ebéd/
14:00-18:00 Kapcsolódó foglalkozás meghívott előadóművész vezetésével

Vasárnap:

8:30-9:00 Érkezés
9:00-13:00 Közös foglalkozás Dr. Kokas Klárával, és a megelőző tanfolyamokon végzett tanárokkal.

Egy hétvége (szombat + vasárnap) 10 óra oktatást jelent =

1 modul/kurzus 3 hétvégét foglal magába, általában 1-1 hónapos gyakorlóidő van a hétvégék között.

Hol tartjuk a kurzust?

Káldor Miklós Fiúkollégium

1022 Budapest Felvinci u. 6-8

E helyen a szállás szabad helyek függvényében biztosítható.(önköltséges)
Igény esetén kérjük minimum egy héttel jelezzék.
Aktuális híreket, információkat találhat:
Dr. Kokas Klára honlapján: www.kokas.hu
(A részvételi szándéknyilatkozat, tájékoztatók letölthetők.)
Számlaadó: Dr. Kokas Klára
1119 Budapest, Petzvál J.u. 18/b
adószám: 57116709-2-43
Vállalkozói ig.szám: EV-085712
OKEV nyilv.sz.:01-0304-05
Számlaszám: BB 10104105-50396400-01000008
A tanfolyamról érdeklődni lehet a szervezőknél:
Lájer & V. Kft. /levélcímünk: H- 1537 Budapest Pf.: 384.
Lájerné Vera
Tel./Fax: (1) 202-6485, 225-1017
Mobil: 06-20-9-670-804
E-mail: lajer@t-online.hu, lajer@lajer.hu
sagi.judit@t-online.hu

Elérhetőségek

Címünk:
H-1125 Budapest,
Diós árok 49/A II. épület 

Levelezési címünk:
H-1537 Budapest,
Pf. 384. 

Email: lajer@lajer.hu 

Műszaki kérdésekben:
 
Lájer József
06-20-579-5546
ljosef@lajer.hu 

Egyéb témákban:
 
Lájerné Vera
06-20-967-0804
lajer@lajer.hu